A David Hasselhoff-rajongók szeretik Michael Knightot. Szeretik Mitch Buchannont, és ismerik az énekes Davidet is - valamilyen szinten. De nem biztos, hogy ismerik Davidet, a musical-színészt, és ha nem ismerik, bizony nagyon sok szépről és jóról maradtak le.


Talán tudjátok, kedvencünk kisgyermek kora óta a musicalek világába, színpadra vágyik, énekelni és játszani a közönségnek - azonnali visszajelzést kapni a munkájáról.Tévésikereinek idején ez maradt el - még a koncertkörutak sem kárpótolhatták igazán.

Aztán 2000-ben végre sikerült: a Broadway-n állhatott színpadra a Jekyll és Hyde c. musical kettős főszerepében, és hatalmasat alakított. A hangja kinyílt, erősebb és zengőbb lett, mint valaha- ezt a fellépést kevés európai, még kevesebb magyar láthatta - de szerencsére megjelent videón és DVD-n is.

Aztán jött 2004, a DH Sings America éve, és eljött július 19., amikor David Hasselhoff Londonban először lépett az Adelphi Színház színpadára a Chicago férfi főszerepében. És jött az izgalom: egy angol anyanyelvű színész ennél közelebb musical-szerepben már nem jön Magyarországhoz! Ha látni akarjuk, nekünk kell menni!

Nem kis szervezés, nem kevés anyagi áldozat árán aztán összejött: hárman - anya-lánya és a lány egy barátnője nekivágtunk a nagy útnak. Az igazi indulás időpontja nemzeti ünnepünk - a mi személyes, most már örökké magánünnepünk - augusztus 20 reggele volt. Az utazás részleteivel nem untatok senkit, de ha valakit érdekel, álljon itt egy e-mailcím: bolcssali@freemail.hu

London maga csodálatos - de most inkább nem erről írnék, hanem a délutánról.
A színházat nem volt nehéz megtalálni, messzire látszik a hatalmas CHICAGO felirat, és a bejáratnál David óriásposztere - első ott jártunkkor is sokan fényképezkedtek előtte. Már ez egy kellemes érzés volt!

Felvettük a jegyeket - az aznapi két előadásra összesen hatot - és már akkor, a pénztár hivatalos nyitása előtt egy órával is sorban állás volt a pénztárnál. Délután pedig, amikor német és osztrák barátaink útmutatóit követve két órával műsorkezdés előtt odaálltunk a színház művészbejárójához, szintén nem voltunk egyedül.

Beszélhetnek bármit, és írhatnak a pletykalapok bármilyen rosszindulatúan, bizony az „egykori Knight Rider, a veterán Baywatch-sztár” ma is nagyon érdekli a közönséget!

Stage Door - A színészek, egyéb színházi dolgozók bejutása némi akadályba ütközött, már várakoztak ott mások is, sejtettük, majd meg is bizonyosodtunk róla, hogy bizony mindenki Davidre várt. Németek kisebb csoportja, egy helyinek tűnő idős néni - akiről később kiderült, minden nap ott ácsorog és szórakoztatja a várakozókat a korábbi napok történeteivel - majd lassan jöttek mások is. Szerencsénk volt, éppen az ajtónál sikerült "leparkolnunk". Úgy képzeljétek el, hogy ez egy nagyon szűk, egyirányú utca - a két keskeny járda közt épp elfér egy autó az úton. Aha, jó helyen vagyunk gyerekek, itt bemenni csak az tud, akit beengedünk! J És ahogy közeledett a 3 óra, szivárogni kezdtek a táncosok, zenészek, mint kiderült a többi szereplő is - de őket nem ismertük fel, lévén nem is ismertük őket. És jöttek, csak jöttek – voltak, akik bementek és közben mosolyogtak vagy nem, és odabent aláírtak valamit a falon - mondtam a lányoknak, menjünk, írjuk alá a jelenléti ívet, mi már elég régen itt vagyunk. Nem mindig díjazták a humoromat, de néha kínjában nevetett mindenki. Egy srác - valahonnan ismerős az arca, talán az egyik rajongói honlapon szerepel - odajött hozzánk és megkérdezte, honnan jöttünk, kire várunk. Cseppet meglepte, hogy magyarok vagyunk - megemlítette, hogy elég nagyot utaztunk, pedig nem is tudta mennyire! Az idő meg csak telt.