Az
én K.I.T.T. replicám
- Interjú Ágoston Lászlóval A
következő interjú 2002 nyarán
készült Ágoston Lászlóval - első
személyes találkozásunk alkalmával.
László 2000-ben vásárolt egy Pontiac
Trans Am-et és elhatározta, hogy a
Knight Rider-ben látottakhoz alakítja
át a kocsit, azaz létrehozza K.I.T.T.
hű mását.
- Kezdjük a legelején! Laci, honnan
jött az ötlet, hogy építs egy
K.I.T.T. replicát?
- Már régi álmom az autó. Talán a
legnagyobb gyermekkori álmom. Mára
jutottam el oda, hogy szépen lassan meg
is tudom valósítani az álmaimat. Már
nem is emlékszem hogyan jött az ötlet,
de egyszer csak elkezdtem Pontiac
Firebird hirdetéseket nézegetni és
mivel láttam, hogy a régi modelleknek
nem is olyan vészes az ára, ezért
elindult az agyam és nemsokára már
láttam is magam előtt, hogy veszek egy
autót a Knight Rider korabeliek közül
és átalakítom. Egyszer csak azt vettem
észre, hogy elmentem egy próbaútra egy
eladó Firebirddel aztán a következő
pillanatban egy másikkal amit aztán meg
is vettem, hiszen az hasonlított a
legjobban a filmbeli autóra.
- Hány évesen láttad először a
Knight Ridert, és milyen volt az első
benyomásod róla akkor?
- 15 évesen 1987-ben. Először csak
kicsit érdekesnek találtam, hogy jé
hát ez beszél meg ugrik, de aztán
amikor már többször láttam az autót
a sorozatban egyre jobban megtetszett a
karosszéria és a műszerfal formája,
tehát alapvetően a kocsi
formatervezése fogott meg. Akkoriban
azért még a történeteket is
érdekesnek találtam és elkezdtem
rajongani a főszereplő iránt is, mert
a tizenévesek így szokták ezt
csinálni, én sem voltam más.
- Ez mára felnőtt fejjel
nézve, mennyiben változott meg?
- A történeteket már nagyon unalmasnak
találom, de a kocsi külső és belső
formatervezése még mindig nagyon
tetszik, ezért is álltam neki ennyi év
után megépíteni.
- A családod, baráti köröd,
hogy fogadják-fogadták a hobbidat, hogy
beruházol egy ilyen autóba, ami valljuk
be, elég költséges vállalkozás?
- Furcsállják hogy nekem ez az álmom
ennyi év után is még megmaradt. Mások
általában elfelejtik, mivel a munkahely
és a család elveszi minden idejüket.
Talán ezért, talán azért mert nincs
elég kitartásuk ahhoz, hogy
megvalósítsák az álmaikat, talán
azért, mert az anyagiak hiányoznak.
Nekem az anyagiak aránylag megvannak,
kitartásom is van, az egyedüli nehéz
dolog az volt, hogy a munka és a család
mellett kellett és kell csinálni.
- Mennyi idő telt el a
tervezéstől, a gomdolat
megszületésétől, az autó
megvásárlásáig?
- Nem sok, mert ahogy megtaláltam a
második autót, láttam, hogy nehéz
találni megfelelőt, ezért gyorsan úgy
döntöttem, hogy nem szalasztom el az
alkalmat és megveszem, mert nem lesz
többet ilyen lehetőség. Alig mentem
néhány száz kilométert vele máris
nekiálltam szétszedni. Először csak
felújítani akartam a belső teret a
tél folyamán aztán láttam, hogy
mekkora munka és úgy döntöttem, hogy
ha már szétszedtem az autó nagy
részét akkor addig nem érdemes
összerakni amíg nagy részben át nem
alakítottam. Így aztán majdnem két
évre elhúzódott az először csak egy
telet igénybevevő kis felújítás.
Természetesen az ötlet már a
nyolcvanas években is megvolt, de
anyagiak és tudás híján csak arra
tellett, hogy papírból elkészítsem a
műszerfal életnagyságú másolatát.
Akkoriban elkezdtem műanyagból is, de
azt nem fejeztem be.
- Milyen úton-módon szerezted
be a szükséges kellékeket,
eszközöket, a K.I.T.T. replica
megépítéséhez?
- Az elektronikai és egyéb alkatrészek
Magyarországról, Ausztriából illetve
Németországból származnak, mert azok
nagyjából mindenhol kaphatóak. Azért
jöttek több oszágból, mert sajnos
mindig más cégnél találtam meg egy
adott helyre technikailag és designban
is illő cuccokat. Rengeteg időt
töltöttem a megfelelő kapcsolók,
nyomógombok stb. keresésével. Ezek
aztán rendelésre meg is érkeztek. A
KITT replica speciális elemeit, (mint
pl. az orr, scanner, konzol, kerekek,
dísztárcsák) Amerikából illetve
Angliából és Svédországból
szereztem be. Ezek általában
magánszemélyektől jöttek. A hagyományos
Pontiac alkatrészeket vagy közvetlenül
amerikai cégtől vagy itteni
kereskedőtől rendeltem.
Szóval a legkülönbözőbb helyekről
jöttek a részegységek és sokáig
tartott mire minden összeállt. A
következő KITT replica készítése
már biztos gyorsabban fog menni, mert
most már tudom mire számíthatok és
ismerem a legjobb beszerzési
forrásokat. :)
- Jelenleg hol tartasz a replica
építésén, ill. eddig milyen munkákat
végeztél el rajta?
- Amit tudtam magam csináltam.
Felújítottam a belső teret és a
külső dolgok egy részét. Tehát
szétszedés, rozsdaeltávolítás,
pucolás, javítgatás, lefestés stb. A
motor és egyéb berendezések
átnézését és javítását
természetesen szakemberekre bíztam. Az
összes nyílászáró tömítését
kicseréltem. Kicseréltem az első
lökhárítót a filmbelire és
beleépítettem a futófényt, a
hangszórókat, a lámpákat.
Kicseréltem a csomagtető gázrugóit.
Lökhárítókat leszereltem, lekezeltem,
lefestettem. Nagyon kevés rozsdát
találtam, tulajdonképpen csak a
csavaroknál valamennyit, így ahol
lehetett meghagytam az eredeti
fényezést és én csak egy második
réteget vittem fel. Egy alvázvédelmet
még tervezek a jövőben. Leszedtem az
autóról a gyárilag ráépített
spoliereket, amik egyrészt nem
tetszenek, mert szerintem elrontják az
autó szép formáját, másrészről a
KITT-en sem voltak. A motorháztető
belül új szigetelést kapott. És
aztán jöttek még olyan apróságok
mint új izzók néhány helyre vagy pl.
új ablaktörlők. A belső tér
burkolatait a karosszériáig leszedtem
és mindent a legkisebb csavartól a nagy
szőnyegig kipucoltam. Ezek aztán az
autó fényezésének befejeztéig a
pincében vagy a lakásban várták a
beépítésüket kb. 1 évig szépen
becsomagolva. Az ülések
fémszerkezetét rozsdátlanítottam,
lefestettem. Aztán beépítettem a
különféle elektronikákat és a
távirányításhoz szükséges
egységeket. De a beépítésük előtt
még sokat dolgoztam rajtuk otthon a
lakásban mire megfelelően működtek.
Szóval előkészítettem az autót úgy,
hogy a fényezés után csak össze
kellett rakni. Ennek ellenére meglepően
sokáig tartott az összerakás is.
- K.I.T.T.-el járva
úton-útfélen voltak akik felismerték
a filmbéli autót? Esetleg odamentek
hozzád érdeklődni, hogy ez az eredeti
autó, vagy mi a szösz?
- Igen, sokan felismerik és bámulják
is mert hirtelen nem tudják hogy akkor
mi is történik. Vannak akikkel
benzinkútnál találkozok, másokkal egy
boltnál. Kérdezősködnek, hogy hogyan
csináltam, mit tud, mennyit fogyaszt és
hány lóerős és hogy eredeti-e. Már
voltak akik le is fényképezték illetve
maguk is odaálltak vagy gyerekeiket
fényképezték a kocsival.
- Talán egy érdekes, vicces
történetet tudsz mesélni?
- A magyar-osztrák határon is
megismerték az autót mind a magyar mind
pedig az osztrák határőrök. Az
osztrákok csak kérdezték, hogy
eredeti-e és kérték hogy mutassak vele
valamit mert hát mi az a sok gomb ott
bent. A magyarok azt mondták hogy
következő alkalommal nem engednek át
ha nem tud repülni az autó. Azóta nem
tudok bejönni Magyarországra... :)
Ami nagyon jó hatást kelt az a
távirányítás és a KITT scanner
hangja. Nagyon tetszik az embereknek a
magától kinyíló lámpa és a
váratlanul megszólaló hang. Mindenki
szeret beülni az autóba körülnézni
és akkor lepődnek meg amikor hirtelen
elindul velük a vezetőülés vagy zárt
ajtóknál az autón kívül állók azon
nevetnek, hogy miket mond ott bent, mivel
ki lehet hangosítani a belső térből a
hangot az autó orrában lévő
hangszórókra.
- Végezetűl pedig
megkérdezném, hogy mik a távolabbi
terveid?
- Ahogy időmből és pénzemből telik
szeretném minél hamarabb befejezni az
autót. Sorjában készülnek az új
elektronikák mint chemical analyzer,
blood analyzer, surveillance mode, eject
left/right és természetesen tervben van
a nagy műszerfal elkészítése is. Az
ülések már megvannak, csak még új
huzatra várnak és a beépítésükre.
És megoldódni látszódik az autóval
való vezeték nélküli kép- és
hangkommunikáció is. Ha így haladok
néhány év múlva már beszélni is
fog, gondolkodik és humora lesz. :)

|