| |


Születési ideje:
1952. július 17.
Születési helye:
Baltimore, Maryland, USA
|
 |
 A Knight
Rider - és a Baywatch - sztárja 1952. július
17.-én született Baltimoore-ban, egy
ötgyermekes középosztálybeli család második
gyermekeként. Édesapja - Joseph - munkája
miatt a család szinte évente költözött más
városba, ezért David számtalan iskolában
megfordult. A folyamatos költözés és
iskolaváltás miatti stresszben az egyetlen
biztos pont az iskolai színjátszó körök
léte volt. Egyedül a színpadon érezte jól
magát, de mint gyermekszínész mindenhol sikert
is aratott. Már hétévesen, egy gyerekmusical
bemutatóján kijelentette "ezt akarom
csinálni". A lelkesedés nem múlt el,
sőt! David a Kalifornia Művészeti Egyetem
elvégzése után Los Angelesbe költözött,
ahol eleinte pincérkedésből tartotta fenn
magát, és lankadatlanul kereste a lehetőséget
céljai megvalósítására.
Első
szerződését egy kutyának köszönheti,
"aki" megharapta (vagy lepisilte) egy
hosszúra nyúlt várakozás alatt. David
felháborodottan reklamált az őt
megvárakoztató színházi ügynök, Joyce
Selznick késése miatt, mire az akkori
színészvilág egyik leghíresebb menedzsere
felfigyelt rá, és néhány napon belül
felhívta az első szerződéssel. Egy
tévésorozat, a The young and the Restless
fiatal orvosát kellett eljátszania. A szerep
meghozta David számára az anyagi biztonságot
és a népszerűséget, sőt az első szakmai
elismerést is.
A
következő legenda egy repülőtéren
született. A Glenn Larson regénye nyomán
készülő Knight Rider sorozat producere
felfigyelt a türelmesen és kedvesen autogramot
osztogató, jóképű fiatalemberre és úgy
döntött, pontosan ilyen karakter kell a sorozat
főhősének szerepére. Davidet behívták
próbafelvételre, és innentől kezdett igazán
felfelé ívelni ígéretes pályája. A Knight
Rider jóképű, rettenthetetlen Michaelje
világsztár lett. A sorozatot a mai napig
játsszák a világ minden táján.
David a forgatáson ismerkedett meg első
feleségével Catherine Hickland színésznővel
is, akitől azonban két év nem éppen
felhőtlen házasság után elvált. Catherine
ugyanis féltékeny volt Davidre, nem kis
mértékben szakmai sikerei, népszerűsége
miatt.
Ugyanekkor
váratlanul véget ért a sorozat forgatása is -
pénzügyi okokra hivatkozva az NBC leállította
a forgatást, amire a mai napig nincs igazi
magyarázat. David átmenetileg kilátástalan
helyzetbe került - de akaratereje és a
népszerűség, melyet akkorra már sikerült
kiérdemelnie, átsegítette a nehéz hónapokon.
Egy véletlen folytán koncertszerződéshez,
lemezfelvételekhez jutott, és a lehetőséget
remek üzleti és művészi érzékkel
kihasználva az 1980-as évek végének egyik
legkedveltebb európai énekese lett.
Magánélete szinte a Baywatch indulásával
egyidőben rendeződött.
Megismerkedett Pamela Bach szinésznővel -
akinek ugyan volt egy apróbb mellékszerepe a
Knight Riderben is, de csak évek múlva
találtak egymásra. 1989. decemberében
összeházasodtak. Első gyermekük, Taylor Ann
1990. május 5-én született, éppen akkor,
amikor David Frankfurtban színpadon állt és a
német rajongóknak énekelt. A kislány
koraszülött volt, ezért fordulhatott elő,
hogy a büszke és boldog apa nem tudott jelen
lenni a születésénél. Alig két
évre rá megszületett második kislányuk,
Hayley Amber, és ezzel a Hasselhoff-családban
teljes lett a boldogság.
David
időközben több filmben is szerepelt, lemezeket
adott ki, hatalmas sikereket ért el mindkét
területen. A Baywatch több karitatív szervezet
díjait is elnyerte, és kitüntetést kapott az
Amerikai Vöröskereszttől is a vízi élet
biztonságára való nevelésben elért
eredményei miatt.
David gyerekkori álma akkor vált igazán
valóra, amikor 2000. novemberében színpadra
léphetett a Broadway-n, méghozzá nem is
akármilyen szerepben! Jekyll és Hyde
borzongató történetének
musical-változatában a kettős címszerepet
énekelhette el. Az út tehát a Knight Rideren
és a Baywatch-on keresztül elvezetett a zenés
színházig, ahová a hétéves kisfiú vágyott.
Összeállította:
Csepregi Margit
David Hasselhoff ismertebb
filmjei:

|
|